Elhatározás

http://theflamboyant.net/avatars/avatar004.jpgSok dolgot döntöttem már el, de megvalósítások nélkül. A mostani talán olyan, hogy meg lehet valósítani. Bele is kezdtem, de egyenlőre lassan haladok. Jobb, ha nem kapkodom el, mert abból csak mondatok kuszasága keletkezne. Egy jó történethez általában idő kell. Bár van akinek ez is könnyen és gyorsan megy. Inkább írok olyan történetet, ami jól meg van fogalmazva, mint ami össze van csapva. A nagy elhatározásom tulajdonképpen hirtelen jött. Régi nagy álmom volt mindig is, hogy egy saját könyvet adjak ki. Na igen, ez nem olyan egyszerű. De nem megvalósíthatatlan.
A mostani, illetve az új és egyetlen történetem középpontjában egy középiskolás lány áll. Tervekkel és álmokkal indul el a maga útján. Barátai nincsenek, kedvenc sportjában nem tevékenykedhet térd sérülése miatt. Ráadásul padtársa nem is jár iskolába, amit ő akar kideríteni.
Talán nem hangzik izgalmasnak, de sok dolgot tervezek bele. És remélhetőleg kialakul egy kerek befejezhető történet. De ez még egyenlőre a jövő kérdése. Mondhatnám azt is, hogy én is tervekkel és álmokkal állok neki ennek.

Írta: Kaori21 | Időpont: 11-05-13 2011. máj. 13. 12:20 Még nincsenek kommentek


Költözés

http://image.hotdog.hu/_data/members0/224/138224/images/avatar/cute/1/003.gifHosszas gondolkodás után döntöttem egy új blog mellett. Semmi bajom a gportállal, de így is sok oldalam van még ott. Persze a mostani oldalt, ahonnan eljöttem nem fogom törölni. Talán visszatérek ahhoz a bloghoz... kitudja. Ennyit a költözés részéről. Illetve még annyit, hogy a cseréimet ide is kiírom, aki esetleg nem akarja továbbra az szóljon majd.
Nem tudom miért, de az utóbbi két napban nagyon bennem van, hogy valóra váltsam egyik álmomat. Nem kell egy hatalmas dologra gondolni, csupán a könyv van a középpontban. Igen, szeretnék kiadni egy saját könyvet. Fura gondolat talán, de már nagyon régi álmom ez. Nagyon szeretek olvasni és persze írni is. A megvalósítása lehet nem olyan egyszerű, de általában nem tántorodom meg. Mindenesetre most azon leszek, hogy a vizsgáim jól sikerüljenek. Hamarosan írásbeli, aztán gyakorlati és végzésként a szóbeli következik majd. Aki nem tudná még, fodrásznak készülök. Bár sokszor érdekes, hogy minden más jobban vonz magához, mint a fodrászat. Gondolok itt az álmaim megvalósítására. Ne értse félre ezt senki, nem utálom a szakmámat. Úgy állok hozzá, hogy ez kell, ugyanakkor szeretem is. Valamennyire biztosan...
http://l-userpic.livejournal.com/104360392/2063565Így 21 évesen sok dolgon mentem keresztül, ide tartozik a szerelem is. Jelenleg van párom és szeretem is, de vannak pillanatok mikor többre vágyom. Vannak olyan napok, mikor az őrületbe kerget, de vannak olyan pillanatok is, mikor teljesen megveszek érte. Nem is tudom... ha elképzelem a jövőnket nem épp azt látom, amit szeretnék. Tudom, hogy vannak dolgok, amiket be kell nekem is tartanom, mint nőnek, de az nem igazán tetszik, hogy osztja a szabályait. És az, hogy alkalmakkor nem bízik meg bennem az nem tetszik. Legutóbb is azt vágta a fejemhez, hogy semmi közöm a pénzéhez. Oké, elismerem, de mégis mi lesz akkor később? Mert ha bele gondolok anyuék sosem csinálták, vagy mondták egymásnak hogy ehhez, vagy ahhoz semmi közöd. Én úgy gondolom, hogy ha két ember egy párt alkot, akkor bízzanak meg annyira egymásban, hogy nem kell sem titkolózniuk, sem pedig megtagadni dolgokat. Romantikus típus vagyok, így mellette érzékeny is. Szerencsémnek mondható, hogy erős is vagyok, így sok dolgot túl vészelek, bár a sírás néha engem sem kerül el. Ha össze kéne foglalnom egy szóba a szerelmi életemet, talán a hagyományossal illetném. Emellett sok olyan dolog van, amivel nem értek egyet, de semmi és senki sem lehet tökéletes...

Írta: Kaori21 | Időpont: 11-05-12 2011. máj. 12. 7:31 Még nincsenek kommentek